Nagyenyed

Kárpát-medencei magyar hálózat
magyarjelenlet@magyarjelenlet.hu

A város kulturális intézményei

Természetrajzi múzeum

A Nagyenyedi Természettudományi Múzeum több ezer kiállított tárgya kerül vissza a Nagyenyedi Református Egyházmegye tulajdonába a Gyulafehérvári Ítélőtábla döntése értelmében, miután az Erdélyi Református Egyházkerület beperelte a romániai egyházi tulajdonokat visszaszolgáltató restitúciós bizottságot.A döntés következtében a Nagyenyedi Bethlen Gábor Református Kollégium  tulajdonát képező kiállított tárgyak visszakerülhetnek az egyházmegye, ezen belül pedig az iskola múzeumába. Az ítélet megfellebbezhető. A visszaszolgáltatásra váró kiállítási tárgyak között szerepel egy kitömött állatokat, csontvázakat, tartósító folyadékban tárolt állatokat tartalmazó gyűjtemény, de rovar- és növénygyűjtemény, növények mikroszkópos metszeteinek és lenyomatának kollekciója is.

Nagyenyed önkormányzatának tájékoztatása szerint a múzeumalapítás Benkő Ferencz professzor kezdeményezésére történt 1796-ban, ő rendszerezte elsőként a Bethlen Gábor Kollégium gyűjteményeit. 1950-ben az egyre gyarapodó gyűjteményállomány miatt indokolttá vált külön természettudományi és történelmi múzeum létesítése.

Str. Bethlen Gabor, Nr. 1, Etaj I, Aiud, jud. Alba

Telefon: 0258-862569

Site http://muzeu-aiud.cimec.ro

Email: muzeustiinte@aiud.ro

Bethlen Gábor dokumentációs könyvtár

Bethlen Gábor 1622-ben alapította a Collegium Academicumot Gyulafehérváron. Saját könyvtárát is a tanárok és diákok használatára bocsátotta. A kollégium azonban saját könyvtárral is rendelkezett. Ez tekinthető a mai Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtár ősének. 1658-ban tatárok dúlták fel a fejedelmi székhelyet, amely során a kollégium és annak könyvtára elpusztult. Apafi Mihály 1662-ban Nagyenyedre költöztette a kollégiumot. A pusztításoknak azonban itt sem lett vége. A Rákóczi-szabadságharc során a labancok feldúlták a kollégiumot. 1849-ben a környező román falvak lakosai végeztek óriási pusztítást a városban. A könyvtár nagy része megsemmisült a pusztítások során. 1885-ben megépítették a kollégium keleti szárnyát, ahol a könyvtár jelenleg is található. 1948-ban a könyvtárat államosították és a kolozsvári \"Lucian Blaga\" Egyetemi Könyvtár nagyenyedi fiókkönyvtáraként működött. 2005-ben visszakerült korábbi tulajdonosához az Erdélyi Református Egyházkerülethez. A könyvtár állománya jelenleg kb. 70 000 kötet. Feladatunk a könyvtár fejlesztése, korszerűsítése és a korszak igényeihez való igazítása, a könyvek visszakereshetővé és hozzáférhetővé tétele az olvasók számára.

 +40 258 862 064

bibliothecabethlen@gmail.com

Bagolyvár

A Kollégiumhoz tartozó Bagolyvár egyik földszinti termében kialakított kis múzeumban az egykori iskola hangulata köszön vissza. Könyvek, fényképek, régi iskolapadok, a valamikori tógás diákok elengedhetetlen botja, a híres lustra olyan időket idéznek fel, amelyeknek már a leírását is csak kevesen ismerik.

Történeti Múzeum – Egykori Bethlen-kastély

Piața Consiliul Europei, nr. 24

Telefon: 0258865459

E-mail: stefanescuiulia@yahoo.com

Honlap: http://muzeu-aiud.cimec.ro/

felújítás miatt zárva

Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház

Az első világháborút követően a nagyenyedi Iparos Egylet teremtett ehhez épületet és anyagi lehetőséget, mely tartalmas művelődési műsoroknak, színházi előadásoknak adott otthont.

A második világháború utáni kommunista diktatúra államosította az Iparos Egylet tulajdonát, és szocialista kultúrotthont hozott abban létre, melyben magyar nyelvű előadásra csak ritkán került sor.

A rendszerváltás után, nem lévén már visszaszolgáltatást igénylő jogutód, a kultúrház továbbra is az állam tulajdonában maradt.

Az RMDSZ Fehér megyei szervezete idejében felismerte, hogy hagyományaink megőrzéséhez, művelődési múltunk felélesztéséhez és új, hasonló értékek megteremtéséhez egy, ezt a célt szolgáló otthont kell teremtenie. Így épült fel lassacskán a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház. A névadó vértanú az EMGE elnöke, a Nagyenyedi Bethlen Kollégium főgondnoka a Fehér megyei magyarság megmaradásának és kulturális fejlődésének áldozta életét.

 

Liviu Rebreanu Kulturális Központ

A nagyenyedi kultúrházat a Nagyenyedi Magyar Iparos Önképzőkör építette és működtette 1928-tól az államosításig. Abban az időszakban számtalan kultúrműsor, szabadegyetemi előadás színhelye volt az iparos székház. Ma a városi színházi előadásoknak, kulturális rendezvényeknek, szakképző tanfolyamoknak ad helyet. A központ különböző fesztiváloknak a szervezője.

Str. Transilvaniei, Nr. 35

Aiud - 515200, jud. Alba, Romania

Telefon: +40258861703

Fax: +40258861703

Email: office@aiud-art.ro

Internet: www.aiud-art.ro

  • Előző
    A város kulturális intézményei
  • Következő
    A város nagyrendezvényei

Mit érdemes megnéznem?

idegenvezetők, templomok, emlékhelyek.

Hol egyek?

éttermek, vendéglők, menzák, cukrászdák.

Hol aludjak?

szállodák, hostelek, panziók, vendégszobák, vendégházak, apartmanok és egyéb szálláshelyek.

Ki fog segíteni?

autószerelők, háziorvosok, fogorvosok, taxisok, jogászok, rendőrök, határtőrök, pénzügyőrök.

Hol vásároljak?

áruházak, boltok, piacok, kézművesek, őstermelők.

Hol szórakozzak?

színház, koncert, sport, mozi, egyéb szórakozóhelyek.

Üzleti lehetőség

gazdasági tanácsadás, pályázatok, kamarák, gazdasági szervezetek, vállalkozók, vállakozások.

101 külső magyarországi település weboldala egy rendszerben.
Dunaszerdahely, Temerin, Szováta, Kolozsvár, Kassa, Ruszt, Lőcse, Szabadka, Marosvásárhely
Összes település >>


    Helyi időjárás

    Útvonaltervező

A legkeresettebb termékek

A Kárpát-medence útikönyv:

A Kárpát-medence turisztikai térképe:



Magyar Jelenlét Honlap család

A Kárpát-medence Intézet által létrehozott száznál több web oldal, amely a kárpát-medencei magyar jelenlét fenntartását és növelését, a Kárpát-medencében élő magyarok és nem magyarok közötti új típusú kapcsolatok kialakítását, a kárpát-medencei integráció új platformjainak a megteremtését tűzte ki céljául.


Kárpát-medence Intézet


Hírlevél

Iratkozzon fel, hogy az elsők között értesüljön újdonságainkról!

Kapcsolat adatok

Kárpát-medence Intézet Nonprofit Kft.
 
Levélcím: 8100 Várpalota, Gróf Apponyi Albert liget 1.

Távbeszélő: 88/372-721
 
Villámposta: karpatmedenceintezet@gmail.com
  • Home

Magyar Jelenlét Honlap család