„A legnagyobb civil áldozatot a forradalomban Nagyenyed hozta. A vár falán található márványtábla, rajta mindössze egy dátummal, némán őrzi az akkori idők nagy tragédiáját.” (Egyed Ákos) 1904-ben a nagyenyedi Kossuth asztaltársaság Bodrogi János kollégiumi tanár indítványára Kossuth Lajos halálának évfordulóján elhatározza, hogy az 1849. január 8-án legyilkolt enyedi vértanúk közös sírhelyét méltó emlékoszloppal, vagy más emlékművel látja el. Ennek érdekében társadalmi mozgalmat indít. Addig is, amíg eldől az emlékmű sorsa, állandóan gondoskodik a szent sír megkoszorúzásáról. Eddig nincsenek további adataink arról, hogy mikor sikerült elkészíteni és felavatni az emlékművet a Vár falán, de feltételezhető, hogy jóval Trianon előtt. 2010-ben a Dr. Szász Pál Egyesület kezdeményezte az emlékmű teljes restaurálását. Az anyagi alapokat a helyi tanács, Magyarország Külügyminisztériuma, a kolozsvári főkonzul és a szombathelyi Apáczai Csere János Alapítvány teremtette elő. Mint ismeretes, a környéken 1848 őszén már elkezdődött a szisztematikus kiírtása a magyar lakosságnak. Az első mészárlásra 1848. október 14-én került sor Kisenyeden, az áldozatok száma pedig hétről-hétre, hónapról -hónapra szaporodott. A legsúlyosabb veszteségeket ért települések Székelykocsárd, Gerendkeresztúr,  Balázsfalva , Zalatna, Verespatak, Abrudbánya,Boroskrakkó, Borosbenedek, Magyarigen, Borosbocsárd, Algyógy, Marosújvár és Felvinc voltak, de az atrocitásokat ért települések listája korántsem teljes. A leginkább elhíresült pusztítás 1849. január 8-ról 9-re virradó éjjel történt, amikor Axente Sever és Prodan Simion ortodox pópák vezetésével felkelők rohanták meg a Nagyenyedet, megközelítőleg 1000 embert mészároltak le, a híres kollégiumot pedig elpusztították. A környék magyar áldozatainak a létszáma közel 5000-re tehető, a résztvevők rájuk is kegyelettel emlékeztek.